• Üdvözöljük!
• Hírek
• ▼Archívum
  • → 2013
  • → 2012
  • → 2011
  • → 2010
  • → 2009
  • → 2008
  • → 2007
• Megrendelem
• Cikkek
• Videók
• Képgaléria
• Kapcsolat

Bevezetés a kalendáriumba

A régi ember hitte, hogy a téli „napfordulat" misztériumában, amikor meghal, s még ugyanabban a pillanatban meg is születik az új életet adó, áldott fény; (Megváltó támad Isten akaratából) éjféli harangszókor aranyossá válnak (vagy borrá változnak) a vizek, a kút vize is, s ha benne megmeríti az almát, amely számára az élet „egész"-ségét idézte meg, az szakramentummá lényegül. Játékával e magasztos éjjelen a minden-kerekség része lett (jószágával együtt), s részese majdan az elkövetkező esztendőben Isten áldásának.

A természetben élő ember a világot, a Mindenséget kereknek észlelte: „kerek határ", „kerek világ", s e kerekség kellős közepét, a „föld köldökét" szentnek tartotta. A moldvai csángó-magyarok szerint „a föld köldökirű, ha van szó, az mindenkinek az a hely, hul született, ahul ősapáink tájai, ahul él az ember, ahul nyeri mindennapi kenyerit, ott hul ismeri az egész világot". A föld köldökét az égi biztos ponttal, féltekénken az északi sarkcsillaggal az „égig érő fa” kötötte össze (az eget tartó világoszlop, a Mindenség tengelye), amelynek csúcsán a Teremtő trónol, aki rendet tesz a világ látszólagos káoszában, s jeleket támaszt, amelyekkel tudatja a rendet, s parancsait. 

Ő rakta az ég búrájára a csillagokat (s alkotta a csillagképeket), a Napot és a Holdat, azokat az égi lényeket, akik az égig érő fa körül keringenek fáradhatatlanul. Ezek segítségével tájékozódott a régi ember, mind a kerek világ, mind a kerek esztendő és nap születést, életet, halált hordozó, ciklikusan váltakozó tartományában, a tér-idő misztikus mezején.

„A természet szüntelen körforgásában, az évszakok változásaiban: tavaszi újulásban és őszi érettségben, nyári gazdagságban és téli álomban a napok mellett, az esztendő a legkerekebb időbeli egység. Ezt a ritmikus váltakozást és nyomában a vegetáció bontakozását a Nap járása idézi elő; amely az ember napi életét és munkáját, a gazdasági élet alapvető feltételeit megszabja. 

Az esztendőt az ember mindig kultikus egésznek érezte, és kozmikus fordulatait a mai napig számon tartja".
Erről tanúskodik a Galga mentén máig megőrzött találós mese is:

„Kerek istenfája,
Szép tizenkét ága,
Szép tizenkét ágának
Ötvenkét virága,
Ötvenkét virágán
Három aranyalma.
Aki ezt kitalálja,
Hull az áldás arra."

Isten kerek esztendeje tizenkét más-más ágat, hónapot hajt, a tizenkét hónap ötvenkét hetet virágzik, s az ötvenkét hét három nagy ünnepet (karácsony, húsvét, pünkösd) terem. 

A három aranyalma archaikusabb felfogásban a Nap keltének és leszentülésének három kardinális helyét jelölte, jelentette: a téli és a nyári napfordulati, s a két napéjegyenlőség azonos helyét.