Mi légyen a csízió?
Kétszer is meggondolja a hírlapíró, milyen legyen a legújabb (egészen pontosan a 2012-es esztendőre szóló) csízió, vagyis az a könyvecske, amelyik útmutatást adna az élethez egy egész naptári évre, és netalán helyet kaphatna a Biblia, az énekeskönyv meg az imádságos könyv mellett, nem beszélve a háziasszony receptes könyvéről. És hogy legyen-e csízió az idén, hiszen évszázados természeti megfigyeléseket aligha érdemes ma papírra vetni, az előrejelzéseken meg nem csüggünk olyan ifjonti hévvel, mint mondjuk húsz-harminc évvel ezelőtt.
Pedig lenne, amit feléleszteni. Úgy gondoljuk, lenne helye a versbe szedett ünnepnaptárnak, de a Bartalis-féle, 1874-es csillagászati tudományok kis tükrének is, főként, ha kibővítenénk a kor tudományos tapasztalataival. Mert alig másfél évszázaddal ezelőtt még úgy ajánlották a „vásári” kalendáriumot, hogy aki azt elolvassa, „mintegy újjászületik, világosság támad agyában, s mindent tisztán fog látni, és az átkos babonának – mely a lelket és testet egyaránt megrontja – nem fog többé hitelt adni.”
Ilyen átkos babona manapság az – és van valóságalapja –, hogy megszűnik az írott sajtó. Erre, ha szabad így fogalmaznunk, van már tudományos bizonyíték, még akkor is, ha a hazai statisztika valahol a pelenka és a gyermekcipő között ingadozik. A szakma méri magát, és jó esélye van annak, hogy a világjelenség részeként a hazai többségi írott média távozzon az árnyékvilágba, mert elpusztítja azt a mindennapi csízió: az üveges média, köznyelven a tévé.
Mindennapi csízióról írtunk, és ez így is van. Nem a kommunikációs eszközök fejlődése miatt jutottunk ide, hanem a mindennapi vásár művi úton keltett hangulatától. Attól, hogy naponta előrejelzésekkel traktálnak, biztos recepteket adnak az életvitelünkre, és naponta próbálják elhitetni, hogy tudják, mi lesz holnap. Igen, a XV–XVII. századi kalendáriumok hangulatát idézi az uralkodó média, ezért is merülnek fel kételyeink, merészkedhetünk-e egész évre szóló kalendáriummal az olvasó elé?
Persze, hogy merészkedünk! Hála háromszéki olvasónk szokásainak, és ellenkínálat híjával, mi még maradnánk, ha lehet, és igenis megpróbálunk nekifeszülni a mindennapi csíziót kínáló áramnak, s igazi, használható könyvecskét letenni az asztalra, mert túlságosan sok eldobható tárgy vesz körül bennünket manapság.
Mi tettük ilyenné a környezetünket, a mindent irányító mohóságunk, ami azt diktálja, hogy folyton-folyvást nőni kell, több kell, új kell, színesebb, legjobb, legfrissebb, miközben megfeledkezünk arról, hogy naponta, hetente, havonta nem lehet, nem szabad szertedobálnunk a tárgyainkat, hogy talmi díszleteinket felújítsuk.
Nem véletlen, hogy a csízió szó ízlelgetése döbbent rá: ideje lenne felleltározni, mi az érték környezetünkben, és megvizsgálni, miben élünk. Ha kicseréljük a külsőségeket, az életünk minőségén nem javít. Az idő lett ma a legfontosabb: az az idő, amit arra fordíthatunk, hogy éljünk. És itt nem szórakozásra gondoltam. Azon túl, hogy dolgozunk (lehetőleg minél többet), és a szükséges alvásra pocsékoljuk a drága időt, az élet az kellene legyen, amikor fontos kérdésekre gondolhatunk. Olyasmire, amit valamikor versbe szedtek, hogy ünnepnaptárba foglalhassák, vagy a csillagokra, amelyek 2012-ben is ott maradnak a helyükön, de eltöprenghetünk azon is, mi lett volna, ha Ingrid Bergman ott marad Marokkóban a halhatatlan Casablancában? Ha meg úgy gondoljuk, hogy kötnünk kell az életünk hálójába hazai horgonyokat, elmélkedhetünk, vajon jutna-e egy Nobel-díj földinknek, a karcfalvi Barabási Albert-Lászlónak?
Igazi, kalendáriumba való elmélkedési téma ez, hiszen ha magyar összetartozásról akarunk beszélni, minden politikust fél kézzel lesöpör az asztalról ez a fiatalember, az összetartozás matematikusa. Igen, az élet a közösségben van, amelyhez ki erősebb, ki lazább horgonyláncokkal kapcsolódik, és nagyjából ünnepnaptár szerint erősödnek vagy lazulnak ezek a kapcsolatok. Persze, lehet állócsillagként is élni, csak ki kell várni azt a néhány tízezer évet, amíg megpillantanak – írjuk ide a játék kedvéért.
A kalendáriumról? Jó lenne egy kandallóillatú csíziót összeeszkábálni, tisztán fénylő januári éggel, hogy sok hal legyen a vizekben; ragyogó Szent Vince-nappal, hogy a borospincék felteljenek; s áprilisban zöldellő nyírfákkal, hogy ne kelljen félteni a kertet.
Gazdag új esztendőt!
Willmann Walter |
|
 |
| |
A 2012-es
Székely Kalendáriumot
innen töltheti le
PDF formátumban. |
|
