Cikkek    
     

Maros megyei kastélykörút

Kastélynéző körutunkat a Nyárád-mentén kezdtük el, hogy aztán a történelmi Székelyföld határain túl, a Beszterce--Naszód megyébe is átívelő Mezőség dimbes-dombos tájain át visszatérjünk a székelyek fővárosába, a Teleki-hagyatékot őrző Marosvásárhelyre. „Bibliánk” és útmutatónk Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt Isten segedelmével udvaromat megépítettem című vaskos műve, melyben Erdély történelmi kastélyairól találunk részletes leírást. Előrebocsátjuk, hogy az alábbiakban bemutatott kastélyok a könyvben fellelhetőknek csak egy részét képezik. A háromnapos csillagtúra kiindulópontja Marosvásárhely.

Nyárádszentbenedek

„Idegenvezetőnk” javaslatára első utunk az Ákosfalvával szinte összenőtt Nyárádszentbenedekre (Murgești) vezet, ahol a Tholdalagi család egykori úri fészkét kívánjuk szemügyre venni. Az út mellett jobbról, bokros-sövényes kerítés mögött bújik meg a 19. századi épület. Sajnos annyira kopott és fakó, hogy a nyomasztó esős időben szinte elsuhanunk mellette.

A Tholdalagi Zsigmond által barokkos klasszicista stílusban építtetett kúriát a második világháború idején kifosztották, majd a kollektivista időben az ákosfalvi mezőgazdasági állami vállalat székhelyéül szolgált. 2000-ben a falu belga testvértelepülése, Kasterlee vásárolta meg szinte jelképes áron, és hogy a közösség tulajdonában maradjon, átadta az Együtt Nyárádszentbenedekért Egyesületnek. Mint az a bejárat előtti kopott hirdetőtábláról kiderül, jelenleg néprajzi gyűjteményének biztosít helyet, de a gondosan megművelt kert és a száradni kiteregetett ruha azt jelzi, laknak is az épületben. Állapota romos, elhagyatott, fotózni körülményes, nehezen megközelíthető, így hamarosan tovább is gurulunk következő célpontunkhoz: a backamadarasi Horváth-kúriához, mely 1925 óta községháza.

Backamadaras

A lengedező román és EU-s zászlótól, no meg az égbe meredező parabolaantennától kicsit lankad a lelkesedése az idelátogatónak, de a barokk stílusban épült kúria gondozott állapota némileg pótolja a nosztalgikus hangulat hiányát. Építője, Horváth-Petrichevich Albert 1800-1870 között élt, császári és királyi kamarás és kiskeresztes vitéz volt - a kastély, gazdája fényes hivatali pályájának tükrében, egykoron pompás dísze lehetett a vidéknek. Előreugró tornácán három toszkánfejes oszlop és két árkádíves bejárat van. Gyümölcsfákkal gazdagított, kikövezett járdával ékeskedő kertecskéje minden bizonnyal csak morzsányi lenyomata az egykori kastélykertnek, mégis gondozott, otthonos környezetet biztosít a peckes épületnek.

Nagyerne

A Nyárád-menti, élettől nyüzsgő településekről a Maros völgye felé vezet utunk, egyenesen a nagyernyei (Ernei) iskolához. Az újonnan épített intézmény sárgán, hivalkodón feszít az egykori kastélypark öreg fái mögött. A Bálintitt-kastély - a régi iskola - az új árnyékaként húzódik meg a zöldellő tuják között, s bár egyértelmű, hogy a két épület alatti terület régen egy birtok volt, a „hátsó traktus” fokozatosan a visszaszolgáltatás lapos csendjébe roskadt. A park régen hatalmas területen feküdt, kis csorgó és tó is volt előtte, hattyúkkal, tavirózsákkal. A kastély utolsó ura, Bálintitt György az 1910-es években, esküvője előtt két nappal - ismeretlen okból - lőtte főbe magát.

Marossárpatak

Marossárpatakon (Glodeni) a Telekiek egyik gyöngyszeme vár gyönyörű rózsalugassal övezve, a kastély tetejéről messzire ellátszik az ágaskodó családi címer. A sárpataki Telekiek két ágra szakadtak, így jött létre az egykori birtokon alsó és felső udvar, illetve kastély. A jelenleg gondosan bekerített, öregotthonként szolgáló ingatlan csak fele a régen itt pompázó épített örökségnek: a kastélypáros egyikét az 1930-as években egyszerűen eladták, és építőanyagként értékesítették. A most látható kastélyt 1872-ben építette gr. Teleki Domokos, utolsó ura gr. Teleki József volt. Örököse Teleki Károly, aki minden bizonnyal jó gazdája lesz az idő vasfogával dacoló kőoroszlánoknak, amint Maros Megye Tanácsa új helyet talál az itt ellátott fogyatékosoknak és időseknek.

A gernyeszegi (Gorneşti) Teleki-kastély „Maros ékköve”, az erdélyi Gödöllő - erről viszont már tavalyi kalendáriumunkban olvashattak, ezért a többi, még felfedezésre váró régi úrilaknak szentelünk helyet a továbbiakban.

Vajdaszentivány

Balra kanyarodva a főútról, éppen a sáromberki Teleki-fészek mellett Vajdaszentiványba (Voivodeni) vezet az utunk, ahol a kultúrotthonként szolgáló Kemény-Zichy-kastély kopár udvara, de annál tetszetősebb, felújítás alatt álló épületegyüttese fogad. Jellegzetessége a hosszú, árkádos melléképület, az úgynevezett „hosszúház”, melyből információink szerint nemsokára vendéglátóhely készül. Eredetileg udvarház állt itt, melyet 1779-ben építtettek a ferences rendiek, majd a 19. század elején a Kemény család kezére került, és valószínűleg gróf Kemény Sámuel alakíttatta át kastéllyá. 1880-ban házasság révén a Zichy család szerezte meg. 1989 után a kastélyt Zichy-örökös Jozefa Melanie igényelte vissza, aki 1949-ig maga is benne lakott. Miután visszakapta, a grófnő az épületet a falu rendelkezésére bocsátotta, így évekig kulturális rendezvények kaptak helyet falai között.

Mezőörményes

Beszterce-Naszód megye sarkába téve egy kis kitérőt, Mezőörményesen (Urmeniş) találjuk magunkat, hogy megtekintsük az I. Rákóczi György által építtetett, később a (losonczi) Bánffyak birtokába került kastélyt, mely fénykorában Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony egyik kedvenc tartózkodási helye volt. Az építmény, mint hatalmas skatulya, szögletes vonalaival, boltíves ablakaival magaslik a szántóföldek fölé, bánatos „szemeiben” fel-felcsillannak az elmúlás törött ablakszilánkjai. A hátsó falon a Căminul cultural felirat régebbi rendeltetéséről árulkodik, a kapunál hatalmas tábla fogad, amin azt írja (román nyelven): „Ez az épület nem az örményesi polgármesteri hivatal birtokában van! Visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának!” A kastély közvetlen szomszédságában azonban román katonai emlékhely, valamint hivalkodó ortodox templom jelzi, ki most az igazi úr ezen a vidéken.

Egy minden lében kanál helybéli asszony mosolyogva figyel, közben részleteket is szolgáltat az épület történetéről. „A régi úr - mondja -, az bizony nemes lelkű ember volt. Mindenki szerette, a falu megsiratta, amikor elment. Amikor betakarítás volt, és megtelt a pince - mert óriási pincéje is van ám az épületnek! - kukoricával, krumplival, bárki kérhetett tőle, szívesen osztogatta zsákszámra. Senkinek nem mondott nemet, aki kéréssel fordult hozzá. Igaz, akadtak morcosabb napjai is, olyankor nem állt szóba senkivel, ki sem jött az emeleti szobájából. Tudniillik vénlegény volt szegény, ám volt két cselédje, innen a faluból. Azt mondják, amikor megkívánta az egyiket, a cselédszoba felett egyet dobbantott a lábával, amikor a másikat, akkor kettőt. Nem is nősült meg soha, de mindkét cselédnek lett tőle egy-egy fia. Az egyikből állatorvos lett, itt élt a faluban, neki az unokája örökölte a kastélyt.”

Mint kiderül, ez a tulajdonos nem hivatalos Bánffy-sarj, hanem egy bizonyos Bran úr volt, akinek a leszármazottjai jelenleg bírják az örökséget. Csakhamar előkerül az ifjú házaspár is, a Macarie család, a kúria jelenlegi lakói (Bran úr leszármazottjai), akik, mint mesélik, nem is kapták vissza az egész épületegyüttest, óriási teher számukra az ingatlan fenntartása, ezért értékesíteni szeretnék. A legenda szerint a bizonyos „domnul Bran”, az asszonyka ükapja vásárolta a kastélyt a „Bamfi” családtól a 20. század elején. „Horthy idejében” azonban a régi tulajdonos „letagadta, hogy megkapta érte a 35 ezer aranyat, s Bran úr kénytelen volt másodszor is kifizetni az árát”, mesélik büszkén, mintha csak nyomatékosítani akarnák, hogy tényleg jogos tulajdonosai a kastélynak, hiszen ősük duplán fizetett érte.

1985-ben a szomszédos Septéren (Șopteriu) valódi kincsre bukkantak a helybéliek: 1664 db, különböző korokból származó ezüstpénz, aranydukát és ékszer került elő a föld alól (az ókortól a 16. századig). A helybéliek úgy tudják, a Rákóczi vagy a Bánffy család tulajdonából származnak, akik biztonsági okokból elásták. A Ceaușescu-érában a Román Nemzeti Bank azonnal elkobozta a „zsákmányt”, és a rendszerváltás után is csak hosszú pereskedés után sikerült a Beszterce-Naszód megyei önkormányzatnak visszaszereznie. 2010 óta a megyei múzeumban tekinthető meg a 3 kg-ot nyomó kincs, értékét akkor 550 ezer új lejre becsülték, de jelentősége felbecsülhetetlen. Az sem biztos egyébként, hogy ott van az egész lelet.

Marosszentgyörgy

Második nap újra a Maros mentén haladunk felfele: első úti célunk a marosszentgyörgyi (Sângeorgiu de Mureş) Máriaffy-kastély, melyet kissé nehezen találunk meg (első nap el is mentünk mellette), ugyanis az egykor dendrológiai különlegességekkel büszkélkedő angolpark mára sűrű, buja növényrengeteggé változott. A parkon áthaladva ráadásul sűrű, vastag rácskerítésbe ütközünk, ahol hivalkodó táblák kényszerítenek megállásra: csendőrséghez érkeztünk, fényképezni szigorúan tilos. 2011 óta folyamatosan azt olvashattuk az erdélyi sajtóban, hogy a helyi önkormányzat visszavásárolta az ingatlant, és az elkövetkező három évben (ebből kettő már letelt) felújítják, s nem csak községházává alakítják, hanem kulturális központot és falumúzeumot is létesítenek itt, de ennek a fejlesztésnek még nyomát sem találtuk. Minden bizonnyal azért nem, mert csak tisztes távolból csodálhattuk a 19. században, neoreneszánsz stílusban épült úrilakot.

Sáromberke

Sáromberkén (Dumbrăvioara) egy impozáns, sárgafalú, U-alakú épület és terebélyes udvara fogad. Portása lelkesen és némi büszkeséggel mesél arról, hogy az egykor pávakerttel, hatalmas halastóval (ezt most egy helyi élelmes vállalkozó saját szakállára, turistacsalogatóként „kamatoztatja”) és árnyas-rózsás sétányokkal rendelkező körülvett kastély a gödöllői mintára készült. Északi szárnya 1769-ben, a déli pedig 1773-ban épült gróf Teleki (II.) Sámuel erdélyi kancellár, a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítójának kezdeményezésére. A családi legendárium szerint minden gyermek születésekor egy fát ültettek az udvar hátsó részében - ezek jórészét már kivágták, néhány vaskos törzsű tölgy azonban alapjául szolgálhat a szóbeszédnek. A középső részt gróf Teleki (VI.) Sámuel, a híres Afrika-kutató építtette 1912 és 1913 között. Ma mezőgazdasági iskolaként működik, az örökösök áruba bocsátották az ingatlant.

A portás javaslatára a Telekiek kriptáját is meglátogatjuk a falu határában álló dombon - épp felújítás alatt áll. Szívszorító, enyhén kísérteties látvány fogad, a zúgó szél vadul tépkedi-zörgeti a rögtönzött, megszaggatott nylonfedelet. Az ajtó feltörve, de nem akarjuk háborgatni Erdély egyik legjelentősebb nemesi családja őseinek nyugalmát.

Görgényszentimre

A Szászrégen közelében fekvő Görgényszentimre (Gurghiu) szervesen kapcsolódik Sáromberke urához: a Teleki Samu néven is emlegetett gróf híres medvevadászatokat tartott görgényszentimrei birtokán, ahol Rudolf osztrák főherceg, Ferenc Ferdinánd vagy Edward angol trónörökös is több ízben vendégeskedett. Erről a kastélyról a 2012-es Székely Kalendáriumban már szó esett, akárcsak a marosvécsiről, amelyben még mindig elmegyógyintézet működik, és a kertjében éppen megrongált állapotában találtuk Wass Albert síremlékét.

Nagysajó

Felsőrépa felé - néhol földúton -- haladva északon ismét átlépjük a megyehatárt. A nagysajói (Şieu) Apafi-Kemény-porta egyik szerényebb, formailag mégis a marosvécsi várkastélyra emlékeztető, bástyás épületét jelenleg ordináré zöld színéről a legkönnyebb felismerni. A polgármesteri hivatalként szolgáló, egyszintes ingatlan egykori parkjának területét felzászlózott, kétemeletes tömbház (falun!) „bitorolja”, így gyorsan tovább is kanyarodunk a település fölött őrködő domboldalra, ahol impozáns iskolaépület formájában rátalálunk a másik Kemény-kastélyra.

A 18. század végén emelt barokk épület nyújtott téglalap alakú frontját rizalit díszíti. Az Apafi és Kemény nemesi családok a 17-18. században számos magyart telepítettek Nagysajóra, fellendítendő a település fejlődését (e korból származnak az olyan családnevek, mint Kertész, Csizmadia, Szűcs, Szabó, Kádár, Fazekas, Kovács, Szakács), mára számarányuk 10 százalékra esett vissza, a többséget románok alkotják.

Paszmos

Paszmoson (Posmuş) ugyancsak Teleki-fészekre találunk - igaz, elszomorítóan romos állapotban. Az U-alaprajzú, több gazdasági melléképülettel rendelkező kastély „szeszélyes tornyai” azonban mégdacolnak az idővel, sőt, a kőbe vésett Teleki-Haller-címer is régi szép idők emlékét idézi - igaz, a gombos tetejű barokk áthajtóban, a földön heverve. Nem is olyan régen azonban még a bejárat felett ékeskedett. Egy másik családi címert befalaztak. Utolsó tulajdonosa, Teleki Ernő szakszerű felújításainak köszönhetően a 18. századi - Teleki Pál és Haller Borbála lakóhelyéül szolgáló - ingatlan a 20. század elején (1936 körül) nyerte el végső formáját, de annyira gondos volt az átépítés, hogy még a 18. századi, tapaszos faépületek ódon hangulatából is megőrzött egy keveset.

Komlód

Teke (Techea) 14. századi, mára sajnos már alig 20 hívet számláló evangélikus templomának megtekintése után a komlódi (Comlod) Wesselényi-kastélyt keressük fel. Rá is fér egy kis érdeklődés, ha már törődést nem kaphat ez az értékes kőfaragványokat rejtő, kidőlt-bedőlt oldalú és tetejű épület, melyet 1756-ban építtetett hadadi Wesselényi István és neje, vargyasi Daniel Polixénia (a homlokzaton található címermaradványok tanúsítása szerint), később a telekiek birtokába került. Tipikus erdélyi barokk hangulatot árasztó vidéki építmény, alagsora reneszánsz stílusú, boltozatos. Bejárata körül faragott-képes kőtáblák találhatók a kastély történetéről szóló latin nyelvű rovásos szöveggel. A tetőszerkezet szinte teljesen beomlott, így az ingatlan az időjárásra bízva omlik-romlik, míg a vele szemben levő telken - mely minden bizonnyal egykoron a birtok részét képezte - egy új ortodox templom büszkélkedik.

Legfrissebb információink szerint Beszterce-Naszód megye önkormányzata belgiumi és nagy-britanniai intézményektől kapott ajánlatot a meglehetősen leromlott állapotban levő paszmosi és komlódi Teleki-kastélyok átvételére. Az előbbiben európai kutatóközpontot szeretnének létrehozni, utóbbiban pedig fogyatékos gyermekek számára rendeznének be iskolát és nyári tábort.

Bonyha

Harmadnap Marosvásárhelyről ezúttal délnyugat irányba tartunk, Dicsőszentmárton felé. Első célpontunk a bonyhai (Bahnea) Bethlen-kastély, mely elhagyatott állapota ellenére is némi reményt áraszt: boltíves ablakait ugyanis nemrég kartonlapokkal sötétítették le, a tetejét megjavították. A bejáratánál álló kőoroszlánok, no meg a falépcső aljában tanyázó, felettébb lusta kóbor kutyák tehát a jövő pozitív alakulása felett strázsálhatnak.

A kastély különlegessége a bejárat előtti kocsialáhajtó, illetve a félköríves ablakok feletti virágfüzér-díszítések. Az egykor gyönyörű parkra csak pár girhes, öreg facsonk és egy műanyagpalackokkal teli, kiszáradt kút utal, ám arra az égvilágon semmi, hogy 1700-ban itt született Árva Bethlen Kata. A visszaigénylő örökös, Bethlen Fruzsina Angliában él, a kastély sorsáról az Erdélyi Református Egyházkerület gondoskodik.

Mikefalva

A mikefalvi (Mica) Gál-kastély szinte kirívóan kiváltságos helyzetben várja a látogatókat: polgármesteri hivatalként működik, és a jelzett műemlékként számon tartott, igényesen felújított épület kétnyelvű feliratai mellett udvarán kopjafa hirdeti, hogy errefelé még jelentős a magyar lelkek száma. Ehhez képest Abosfalván (Abuş) az elmúlás szele lebeg az ugyancsak sorsára hagyott, egyszintes Apor-kúria környékén, holott egykoron kandallós olvasóteremében őrizték a jeles történetíró családtag, Apor Péter kéziratait.

Désfalva

A désfalvi (Deaj) Pataky-kastély a helyi orvosi rendelőnek adott otthont hosszú évekig, mígnem az örökös visszaigényelte, s jelenleg olyan magas bért kér az épülethasználatért, hogy az időközben nyugdíjba vonult lakói kínnal-bajjal tudják csak előteremteni. Ezt ott jártunkkor panaszolta a ház „úrnője”, aki szerint egy ilyen ingatlan fenntartása rengeteg pénzt felemészt, kisebb vagyonba került például a kisbaconi Benedek Elek Mari-lakára emlékeztető, nyitott tornácos, oszlopos bejáratú épület újracsatornázása is.

Vámosgálfalva

Vámosgálfalván (Găneşti) mozgalmas udvartartás fogad az egykori Dániel-birtokon: az új tulajdonosok a főépületben vendégházat, a melléképületekben pedig vendéglőt és borpincét hoztak létre. Ajelenleg egy szász testvérpár (vásárolt) tulajdonát képező, vakító fehérbe öltöztetett, egyszintes kastély utolsó ura a 19. században élt Dániel Mihály fia volt, tőle államosították 1949-ben. Bár a szászkézre került épületegyüttes nem feltétlenül őrizte meg a klasszicizmus szellemében épített műemlék eredeti hangulatát, helyzete felettébb szerencsés az eddig látott, sorsukra hagyott erdélyi nemesi hajlékokhoz képest.

Szőkefalva

Szőkefalván (Seuca) Csipkerózsika meséjébe illő, dús erezetű futónövényekkel behálózott, elbozótosodott bejáratú, barokk jegyeket őrző, igen jó állapotban levő főépület fogad, melyet őriznek is, meg nem is… A kastélyt az 1700-as években építtette báró Petrichevich-Horváth Dániel. A rendszerváltás után egy moldvai cég tett kezet rá zavaros körülmények közepette, ennek csődbemenetele után azonban a jogi eljárások és az érdekek kereszteződése miatt a helybéli - magyarokat is soraik között tudó - közösségnek sehogy sem sikerül birtokba vennie. A jogszerű örökösnél azonban senki sincs jobban megsértődve: Rottenthal Schneider Anna grófnét annyira megviselte az államosítás és az utána következő események, hogy hallani sem akar a visszaigénylésről, sem az itteni birtokról. A szóbeszéd ezt azzal magyarázza, hogy a második világháború idején a helybéliek árulták el a bevonuló orosz katonáknak, hol rejtőzködik ház ura, és azok addig itatták, míg alkoholmérgezést kapott és meghalt.

Balázsátelke

Marosvásárhely környéki kastélykörutunk igen lehangoló momentummal zárul, amikor az egykor tekintélyes szász közösséggel bíró, ma már inkább elcigányosodott Balázstelkére (Blăjel) érünk, ahol az egykori Haller és Gerendi család épített magának ma is látható, impozáns lakóházat. Előbbiben iskola és óvoda működik, a Gerendiek kastélyát két román család lakja. A magunk részéről beértük az oktatási intézmény homlokzatán a Haller-címer helyén „büszkélkedő”, festett román zászló és az udvaron seftelő roma suhancok látványával, és a jellegzetes szász házak, valamint a keskeny, meredek utca bal oldalán meghúzódó református templomocska fotózásával, hogy aztán lógó orral álljunk tovább.


Készült a Communitas Alapítvány támogatásával (www.communitas.ro).