Székelyföld autonómiája és az unió
Interjú dr. Jeszenszky Géza történésszel, Magyarország norvégiai nagykövetével
2012. augusztus 5-én tartották a Turóczi nemzetség találkozóját Kézdivásárhelyen, amin jelen volt dr. Jeszenszky Géza történész, Magyarország norvégiai nagykövete is. Az Antall-kormány volt külügyminiszterének, későbbi washingtoni nagykövetének részvétele nem véletlen: a Jeszenszkyk távoli rokonságban állnak a Turócziakkal, ugyanis mindkét család őse a 13. századi Mágya nevű nemes volt, aki a Szklabinya várához közel levő Jeszenen élt. A nagykövettel az imecsfalvi Turóczi Árpád otthonában készítettük az alábbi interjút.
– Az utóbbi években az erdélyi magyar közéletet is a politikai pluralizmus jellemzi. Meglátása szerint ez hasznára, vagy kárára van az anyaország határain kívül rekedtek számára?
– A szabad vita a demokrácia, a szabadság lényege. A pluralizmus azonban nem azt jelenti, hogy sok pártnak kell lennie, hanem azt, hogy ütközzenek a vélemények, és a legjobb vagy a leginkább támogatott kerekedjen felül. Egy ország politikájában ez valóban a többpártrendszerben jelentkezik, a kisebbségben élők politikájában viszont – és ezt történészként és politikusként is állíthatom – az egység elengedhetetlen, ha a közösség meg akarja védeni jogait, ha a jövőjét biztosítani akarja. Vannak pozitív példák is, így például Dél-Tirol, ahol megvalósult a nemzeti autonómia számunkra rendkívül kívánatos modellje. Vannak kevésbé ismert példák, így a hatvanezer német által lakott autonóm terület Belgiumban, de nekik is egy pártjuk van. Nem ismerem a dél-tiroli párt belső felépítését, de tény, hogy egy párt vívta ki az autonómiát.
– Az anyaország támogatásával…
– Én is azt vallom, hogy az anyaország támogassa a határon kívül élő nemzettársait, de tisztelje az autonómiájukat. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy ne avatkozzon bele a belsőügyeikbe, de amiben a népnek bizalma van, azzal szorosan együtt kell működni. Erdély esetében az utóbbi pár évben van egy olyan nézet, hogy véget kell vetni a határokon kívül élő magyarok esetében is az egypártrendszernek. Ezt elsősorban a délvidéki magyaroknak az 1990-es évek elején feltűnt akkori vezetője, Ágoston András képviseli, és nézeteit többen osztják, de én mindig is vitattam. 1990-ben éppen ez volt a fájdalmam, hogy a felvidéki, szlovákiai magyarságnak volt három pártja, amelyek nem mentek semmire, felaprózták magukat. Amikor Vladimír Mečiar idejében egy olyan törvény született, hogy még pártszövetségben sem tudtak volna bejutni a szlovákiai parlamentbe, akkor kénytelen-kelletlen egyesültek, és megszületett a Magyar Koalíció Pártja. Amíg ez egységes maradt, addig az ottani magyarság is jelentős eredményeket ért el, mi több, az ottani magyarok arányát meghaladó támogatottságot élvezett, mivel a szlovákok is látták, hogy egy régió érdekeit képviselik.
Veszélyben a politikai képviselet
– Mi tehát az ön válasza az Ágoston-i „tételre"?
– Az, hogy a határon túli magyar közösségek esetében egy párton belül van szükség pluralizmusra. Sajnálatosnak tartottam, hogy az RMDSZ-ben az elmúlt tíz évben erősödtek a belső ellentétek, kilépések, kizárások történtek. Nem tisztem megállapítani, hogy ezért ki a felelős, de jó lett volna megelőzni. Az eredmények egyébként azt mutatják, a közösség ösztönösen érzi, hogy nem célszerű felaprózódni… A tegnap esti beszélgetésen (a családi találkozón – szerk.) is elhangzott a híres divide et impera, azaz az oszd meg és uralkodj mondás. Az ellenfél mindig törekszik arra, hogy a vele szembe álló erőt megossza. Az erdélyiek számára talán a legjobb példa a hunoké: Attila halála után a fiai és alvezérei nem tudtak megegyezni, és elveszett egy birodalom.
– Tehát, ha nem is a következő ciklusban, de belátható időn belül veszélybe kerülhet aromániai magyarság parlamenti képviselete?
– Ez sajnos már tíz éve fenyegető veszély, elég, ha csak a demográfiai adatokat nézzük, ugyanis egy lassú fogyás is észlelhető. Ez még akkor is aggasztó, ha a román nemzetiségűek körében még magasabbak e tekintetben a mutatók. Viszont körülbelül hárommillió román él külföldön, akik a gazdasági helyzet javulása esetén hazatérhetnek. A helyzet ennek tükrében aggasztóbb, mivel az Erdélyből eltávozott magyarok nem fognak hazatérni… Így aztán egyre inkább közeledünk ahhoz a bizonyos 5%-os küszöbhöz, ami után az erdélyi magyarság érdemi képviselet nélkül maradhat. Azzal, hogy minden kisebbségnek van egy díszembere Bukarestben, semmire sem fogunk menni, a jogaink megvédéséhez nagyon erős képviseletre van szükség, ugyanis a romániai magyarság egy jelentős tömb, de arányaiban kisebb a szlovákiainál. A legoptimálisabb helyzetben a magyar képviselet lenne minden esetben a mérleg nyelve. Jelen kell lenni a törvényhozásnál! Minden pozitív változás – legyen szó például az infrastruktúráról –, ami Erdélyben történt az annak köszönhető, hogy volt egy erős érdekképviselet és az, hogy jórészt 1996-tól a kormányban is szerepeltek. Az erdélyi magyarságnak még ennél is fontosabb azonban a jogok biztosítása, s az autonómiának valamilyen formája, melyet önhibán kívül még nem sikerült elérnie.
A norvég minta
– Ön szerint sikerül-e valaha valamilyen típusú önrendelkezést kivívni Székelyföldön?
– Az autonómiának nagyon sok formája van, de a román többség szemében ez a kifejezés olyan, mint a bikának a vörös posztó, valódi mumus. Ez abból fakad, hogy nem tudják, mit jelent az autonómia fogalma, legtöbben a területi elszakadás rémét látják benne. Jól tudjuk, hogy a Székelyföldet több száz kilométer választja el a magyarság központi tömbjétől, tehát egy maximális autonómiával rendelkező terület sem tudna elszakadni Romániától, elég, ha csak azt nézzük, hogy az ország közepén található. Így egy józanul gondolkodó román számára a szeparatista, irredenta veszély nem létezhet. A helyi önrendelkezés viszont a korábban említett demokrácia másik alapja a pluralizmus mellett. Ez azt feltételezi, hogy minden városban, megyében vagy körzetben a helyi politikusok és a közösség akarata érvényesül, a minket érintő döntéseket mi hozzuk meg. Még Franciaország is – amely pár éve még a központosított állam modelljét képezte – a decentralizáció útjára lépett, így meggyőződésem, hogy az autonómia nemcsak magyar, hanem román érdek is egyben. Az etnikailag és történelmileg is tömböt alkotó Székelyföld persze egy megkerülhetetlen egység. De nem kizárólag székely autonómiáról, hanem megyei vagy – kisebb egységekben gondolkodva – akár városi vagy falusi önrendelkezésről is kell beszélnünk.
– Ön egy olyan országban teljesít diplomáciai szolgálatot, amely nem tagja az Európai Uniónak. Készülnek-e a norvégok a csatlakozásra?
– Norvégiában két népszavazást is tartottak erről, de ma az unió támogatottsága az országban kisebb, mint valaha. Norvégia megengedheti magának, hogy ne legyen tagja az uniónak, egyrészt a földrajzi fekvése miatt, másrészt az olajkincsének köszönhetően. Amúgy az ország tagja az európai gazdasági térnek és a schengeni rendszernek is. Amolyan féltagsággal rendelkezik: ami a hasznára van, abban érdekelt, viszont nem érintik a bürokratikus lépések. Magyarország vagy Románia például ezt csak úgy engedhetné meg magának, ha lenne egy nagy piaca a termékeinek, és olyan altalajkincse, ami biztosítaná számára az önellátást.
Gyógyír bajainkra
– Miként látja Magyarország norvégiai nagyköveteként az unió jövőjét?
Az Európai Unió olyan, hogy ha nem lenne, akkor ki kellene találni. A két világháborúnak a tanulsága, hogy a létező nemzeti ellentéteket félre kell tenni, és a közös érdekeket, gazdaságpolitikai célokat kell szem előtt tartani. Pláne most, amikor a világban újra felemelkednek azok az országok, amelyek a történelem folyamán már bírtak nagyhatalmi státusszal, így Kína, India vagy Brazília. Ebben a többpólusúvá váló miliőben fontos az unió, hiszen csak így tudjuk megőrizni európai értékeinket, kultúránkat és vallásunkat, főleg az egyre fenyegető, terjeszkedő iszlám feltörekvéssel szemben. Az egység a különbözőségeken túl is érvényesülhet, és az unió addig működik, ameddig keretében tiszteletben van tartva a nemzetiség, az autonómiák. Az Európai Unió sok helyes elvet képvisel, viszont vannak olyan trendek is, amiket nem tartok szerencsésnek. Egyik ilyen a hatalmas bürokrácia. Én még 1988-ban jártam Brüsszelben egyfajta politikusként, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjaként, és már akkor megijesztett az unió apparátusának helyet adó hatalmas épülettömb, ami mellé azóta újabbak épültek. Egyszerűsíteni kellene az ügyintézést, másként tovább csökken a lelkesedés az Európai Unió iránt.
– Ennyi lenne csak az unió rákfenéje?
– Nem csak ez. Még látszatát is el kellene kerülni annak, hogy egy vagy két ország rákényszerítheti akaratát a kisebbekre. Egyenrangúvá kell tenni a különböző tagállamok polgárait, ki kell alakulnia egy egységes támogatási rendszernek, például a mezőgazdaságban, ami Székelyföldön is sok ember megélhetését jelenti. Az itteni embereknek is akkora támogatást kell kapniuk, mint a spanyol vagy a francia sorstársaiknak. A kommunizmus által visszavetett országokat kiemelten kell támogatni, hogy fel tudjanak zárkózni. Nemcsak az egységes piacot, hanem az egyforma életszínvonalat is célként kell megfogalmazni. De fontos kérdés a vallás is. Elképesztő, hogy az unió nem volt képes alkotmányba vagy a lisszaboni szerződésbe foglalni legalább egy utalás erejéig a kereszténységet. Én azt remélem, hogy az uniós gondolkodásban idővel sikerül azt az összhangot megvalósítani, ami a múló divatokat félreteszi, és visszatérünk sajátos európai értékeinkhez.
Kérdezett: Bartos Lóránt |
|
 |
| |
 |
| |
A 2013-as
Székely Kalendáriumot
innen töltheti le
PDF formátumban. |
|
